A bábozás, mint terápiás módszer

Ha a gyermekekkel történik valami, esetleg trauma éri őket, nem tudják úgy kifejezni az érzéseiket, elmondani a félelmeiket, mint a felnőttek. Sokszor ezeket az emlékeket a tudatalattinkba toljuk, hogy ne kelljen velük foglalkoznunk, szorongásunk csillapodjon. Azonban ez nem maradhat sokáig büntetlenül, hamar előtörnek az oda letolt problémák álmokban, fejlődési visszalépésben, körömrágásban, tikkelésben stb. Ezért hívjuk segítségül az úgynevezett projektív eljárásokat, melyekkel ezeket a tudatalattiba gyömöszölt emlékeket tudjuk felszínre hozni és megoldani. Ezek közé sorolhatjuk a rajzteszteket, a Világ-tesztet, a Rorschach-tesztet és a bábtesztet, melyet Rambert dolgozott ki. Ez a teszt azért más, mint a többi, mert a bábuk mögé bújva lehet felszínre hozni a vágyakat, indulatokat. A történetek általában szimbolikusak, a tényleges jelentésük csak később lesz világos és érthető a tesztet alkalmazó szakember számára - akkor, amikor már feltérképeztük a gyermek által használt szimbólumok és kifejezések eszköztárát. A problémák (boszorkány, ördög, anya, apa) tárgyiasulnak a szimbolikus figurák által, és ez a fajta kijátszás segíti a probléma feldolgozását, levezetését is.


Tudnunk kell viszont, hogy ez nem minden gyermek esetében ilyen egyszerű! Sajnos sok szülő még csak nem is beszélget a gyerekével otthon vagy az utcán sétálgatva, ha pedig a beszélgetés hiányzik a lurkónak, akkor el lehet képzelni, hogy a játékok terén milyen hiányosságok vannak. Szomorú tény, hogy a gyerekek inkább a televíziózással töltik az értékes otthon töltött perceket, ahelyett, hogy a szülőkkel beszélgetnének, játszanának, esetleg báboznának. A bábozást is meg kell tanítani, mint ahogyan a homokozást is meg kellett mutatnunk a gyermekünknek. Minta alapján kezdte el a szimbolikus játékait is, és játszotta otthon a macival az anyás-babást vagy az óvónéni-gyerekek játékokat is.

Az a tapasztalatom, hogy sok gyerek azt sem tudja, hogyan kell a kesztyűbábot felhúzni, hogyan örül vagy integet a báb, hisz az alapvető gesztusokkal sincsenek tisztában. Nem csoda ez, hiszen van olyan, akinek egy hétköznapi beszélgetés közben a szemkontaktus tartása is nehézségbe ütközik - és nem azért, mert autizmussal összefüggő problémája lenne. A gyerekekkel egyre kevesebbet mondókáznak, egyre kevesebb szemtől szembeni játékot játszanak (Kerekecske gombocska, Ez elment vadászni, Hüvelykujjam almafa stb.). Ennélfogva a direkt beszédet kiegészítő úgynevezett metakommunikációs eszköztáruk hiányos, pedig annak a része például a szemkontaktus tartása, a beszédet kísérő kézmozdulatok, a fejmozgások, mint a testbeszéd részei, és amelyeket a bábozás során is felhasználunk.


A bábozás és egyéb játék során a hang használata is fontos, amit attól függően váltogatunk, hogy pici vagy nagy, aranyos vagy gonosz, férfi vagy női alak az, akit éppen megformálunk. Ezt mi is úgy lestük el a szüleinktől, amikor a Piroska és a farkast vagy a Három kismalac meséjét hallgattuk. Ha a gyermekeinknek sokat mesélünk - és nem a televízióból hallják -, akkor tudják, hogy anyának az egyébként teljesen élvezhető, szép dallamú hangja miért változik gonoszan rikácsolóvá vagy ijesztően méllyé attól függően, hogy a gonosz banyát vagy éppen az ordas farkast utánozza.

Ezek a pici kortól belénk ivódott minták segítenek abban, hogy később el tudjunk játszani szimbolikus alakokat, figurákat (a banyát és a farkast). Belénk ivódott eszköztár ez, mely ha hiányzik, ki kell alakítani ugyanúgy, mint minden, már készség szinten működő képességünket, melyet felhasználunk tevékenységeink során.

Forrás: www.lurkovilag.hu