Az érintés fontossága

Az érintés szónak különleges ereje van. Szótövében ott található az ér szó, melyben az „é” hang a legszélesebb hangunk, az „r” pedig a legpergősebb dinamikát adja a magyar nyelvben. Minden szavunk, ami evvel a szótővel indul, ezzel a belső ritmussal jelzi: elérünk valahova. Ha valakit megérintünk, akkor ő valószínűleg érdekel bennünket, az érintéssel érzelmek keletkeznek bennünk, ha valakit megérintünk, megérezve őt meg is értjük. Ha valakit jól értünk, azt értékeljük. Értékessé, érdemessé válik számunkra. Milyen messze értünk az érintéstől! A születés pillanatában az orvos, vagy a segítő kezei, s remélhetőleg rögtön az anyai, vagy apai meleg, puha, biztonságot adó kezek, az anyaöl, ahonnan oly rövid ideje megérkezett az újszülött. A befogadás, a kézbevétel jelenti az első összekötő kapcsot a világgal. Szinte életünk végéig vágyunk egyrészt arra, hogy kézből – kézbe kerüljünk, védettek legyünk, másrészt, hogy saját magunk kézbe vehessünk saját magunk és a világ dolgait.

A szeretetteljes érintést, amit egy gyermek megél, a felnőttel együtt megtapasztal, eltanul, tovább tudja adni.

Ez az érintés legnagyobb titka: továbbadhatóvá válik, egyből sok lesz. Gazdagítja azt, aki adja, és gazdaggá teszi azt, aki kapja. Az érintés megnyugvással, örömmel, kacagással telíti meg a sejteket, a tüdőt, a szívet. Megtölti a lélek-tartályokat, amikből bőven meríthetnek önmaguk és mások számára a gyermekek, felnőttek egyaránt. Ezért van akkora pusztító hatása a szeretetteljes érintés hiányának. A gyerekek kiürülnek, „kihűlnek”, még melegben is állandóan fáznak, nehezen veszik le a meleg ruhákat magukról. A melegség eltűnésével együtt elvész a szerethetőség, a jóság átélése, és ezek olyan hiányállapotokat hoznak létre, amikben megjelenik pl.: az agresszió, ami irányulhat mind önmaguk, mind mások ellen.


Az is lehet, hogy teljesen visszavonulnak, passzívvá válnak ezek a gyermekek, szinte láthatatlanok lesznek, áttetsző bőrük alig jelzi a külvilág és a köztük húzódó határokat. Ezen a nagyon vékony bőrön (ami arra hivatott, hogy a külvilágból érkező ártalmakat megszűrje) keresztül hamarabb megfertőződnek, megbetegednek testben és lélekben egyaránt. Úgy tűnik, a test hamarabb gyógyul. A lélek fájdalma azonban hosszabb ideig is eltarthat. Óvodásaink mindezt jól jelzik számunkra: elbeszéléseikben, rajzaikban, a társakkal és a felnőttekkel való viselkedésükben. A következőkben engedjék meg, hogy egy, a közelmúltban megtörtént esemény-folyamot mondjak el. Az egyik óvodai csoportban egy kislány úgy bántotta a többieket, hogy ha valami nem tetszett neki, akkor sírt, csípett, mart, harapott. Elkeseredetten kereste a kapcsolatot másokkal, de „közeledései” inkább elriasztották a többieket tőle.

Őt figyelve egyre inkább az fogalmazódott meg bennünk, hogy a benne lévő jóságot felszínre hozva konkrétan megjelenítjük számára. Egy nap a tenyerébe rajzoltunk egy tündért, olyat, aki a kezében él. Voltak szemei, orra, mosolygós szája, nagy köpenye, és természetesen varázspálcája (a hüvelykujj). Ez a tündér mindig „kéznél” van, segít neki abban, hogy a keze tudja, milyen szépen tud a másikhoz hozzáérni, kérni tőle valamit, adni. Van olyan, amikor ő (a kislány) gyorsabb, mint a tündér, és nem sikerül valakit gyengéden megérinteni. De ilyenkor is tudja a keze, hogy segít a tündér abban, hogyan tudja ezt jóvá tenni. Minden kisgyermeknek szüksége van arra, hogy láthatóvá váljon benne a jóság, hogy kéznél legyen… Merjünk bátran segíteni az érintéssel, az öleléssel, egy kis „varázsporral”, aminek gyógyító hatását minden percben érezni fogjuk!


Forrás: www.lurkovilag.hu