Gyógyító hatását a mese észrevétlenül fejti ki

Életünk során először a mesék világa ragad magával bennünket. A mesék ereje talán abban rejlik, hogy senkit nem áltat azzal, ez a valóság, s ezt kell tenned. Gyógyító hatását a mese észrevétlenül fejti ki, felismerések révén jön rá az olvasó vagy hallgató problémái saját megoldására, s találja meg az igazi énjéhez vezető belső utat. Csak időt kell hagyni magunknak, hogy elmerülhessünk a történetek atmoszférájában. Mivel a problémák életünk különböző szakaszaiban visszatérnek, a stratégiát annak megfelelően kell kidolgozni. Ez a folyamat jól megfigyelhető a mesét hallgató gyerekeknél: Ez a tanulási folyamat nem korhoz kötött. A gyermeknek, s annak a felnőttnek, aki Szókratészhoz hasonlóan tudja, hogy még a legbölcsebb emberben is maradt valami a gyermekből, a mese igazságot tár fel az emberről és a világról. Elegendő Esopus fabuláira gondolnunk, vagy akár Saint-Exupéry „kis hercegére”. Akár felnőtt, akár gyermek a befogadó, saját egyéni képet teremt az olvasottakról, ami csak az övé, s így gazdagítja belső világát. A képeskönyvek, vagy más módon elénk tárt képi élmények megfosztják ettől a teremtő folyamattól olvasóit, s a készen kapott képi világ szinte elsorvasztja képzelőerőnket. Nem a míves illusztrációkra gondolok, melyek egy-egy szereplő vagy epizód lényegét ragadják meg művészi módon, hanem egész eseménysorok képi ábrázolásáról.


Mivel élményeink, környezetünk, kapcsolataink hatására alakulnak ki szokásaink, gondolkodásunk, személyiségünk, így ezek befolyásoló ereje válhat gyógyítóvá, illetve betegíthet meg. Tágabb értelemben is igaz a tény, ez a kettős hatás fellelhető minden művészi alkotásban, lehet az zene, színdarab, film vagy önmagában a beszéd. Tekinthetjük ezért a negatív és csúnya beszédet akár mentális környezetszennyező tényezőnek is.

A mesékben benne rejlik a megelőzés lehetősége is, hisz a lelki érettségre való nevelés, az élethez való alkalmazkodás és a jellemfejlődés alakulása során felbukkanó problémák megoldása későbbi komoly nehézségeket előzhet meg. Ez okból nem lehet figyelmen kívül hagyni életünk egész során, hogy mit választunk lelki-szellemi táplálékul. Élethelyzettől, kortól függetlenül, bárhol, bármilyen körülmények között dönthetünk, milyen hatást engedünk közel magunkhoz. Szinte átláthatatlan bőség vesz körül bennünket, szinte bombázzák érzékszerveinket: képek, dallamok, gondolatok, ízek, illatok, formák. Mégis az irodalomnak, mint a szó eszközével alkotó művészetnek specifikus hatása van az ember erkölcsiségére, ezért erős a kapcsolat könyvek és magatartásnormák között. Ez a tény még inkább felerősíti azt a kérdést: mi alapján válasszuk meg olvasmányainkat, kinek az ajánlását fogadjuk el?


Öngyógyító céllal kézbe vehetünk könyvet, ám mindenek előtt az alkotóról kell ismereteket szereznünk. Ha tiszta a szándék, akár egy szűkebb probléma megoldására, vagy tágabb kérdés körüljárására íródott is a mű, segíteni tud más, hasonló helyzetben lévő embereknek. Minél tágabb perspektívát nyit meg a szerző egy művön keresztül, annál nagyobb esélyünk van élet- és világszemléletünk tágítására. S mi más segíthet az embernek valójában, ha nem az egyre tágabb horizontot befogó összefüggésrendszer felismerése? Felmerülhet egy másik kérdés is bennünk, mégpedig az olvasó szándéka. Miként történhetne meg különben a valódi egyetemes értékeket feltáró műveknél, hogy minden újraolvasásnál más-más üzenetet talál benne az ember?

A mű nem változott, így csak az olvasó belső hozzáállása, kutatóvágya, bővülő ismeretei nyithattak meg újabb és újabb csatornákat. Ezúton válhatunk érzékennyé olyan szintű mondanivaló befogadására is, melyről korábban elképzelésünk sem lehetett. Amikor már nem a költői formák, a versmértékek, az iskolában kötelezően bemagolt elemzési szempontok a mérvadóak, hanem az üzenet tisztasága.

Forrás: www.kagylokurt.hu