rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Mesekönyvért Osztálykirándulást adtak a Mesedoktorok

  • Mesekönyvért Osztálykirándulást adtak a MesedoktorokKórházak, gyermekosztályok mesekönyvállományának bővítése céljából óvodai csoportok, általános iskolai osztályok, középiskolás csapatok részvételével a Mátrix Közhasznú Alapítvány által több éve sikeresen működtetett Mesedoktorok mesekönyv gyűjtő akciót szerveztek. NAGY öröm volt érezni a segítő együttműködéseteket, melynek köszönhetően összesen 17889 jó állapotú könyvet (mesekönyvet, regényt, kifestőt) küldtek be a résztvevők. A könyvek az ország 150 gyermekkórházába kerülnek kiosztásra, ahol a kezelés alatt álló gyerekek gyógyítását együtt - közösen így támogatjuk.

    Kórháztámogatás, mesekönyv gyűjtés díjazott osztály

    Az ország minden részéből érkezett mesekönyv. A legtöbb könyvet, 2647 darabot a szegedi Tisza-Parti Általános Iskola 5/b. osztályos tanulói gyűjtötték, de díjazott lett a szarvasi Gál Ferenc Főiskola, Gyakorló Óvodájának Szamóca Csoportja, illetve az Óbudai Árpád Gimnázium, 8/c osztálya is. A 300.000 forintos fődíj a legtöbbet, 2647 könyvet beküldő iskolai osztályban került átadásra, melyet a gyerekek osztálykirándulására használnak fel. A fődíjas mellett jutalmazott csoportok is értékes díjazásban részesültek.

    A gyűjtés lezárult, a beküldők és a beküldött könyvek száma lentebb olvasható!
    A díjazottakat külön is kiértesítettük!


    Eddig beérkezett csomagok beküldői (végleges sorrend):

    Általános Iskolák (beküldött könyvek darabszáma)
    Díjazott: Tisza-Parti Általános Iskola (Szeged), 5/b osztály (2647)
    Kastélydombi Általános Iskola (1188 Budapest), 3/a osztály (1625)
    Szandaszőlősi Általános Iskola (Szolnok) (1535)
    Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola (815)
    Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (1091 Budapest), 1/b. osztály (680)
    Monori Jászai Mari Általános Iskola, 7/b osztály (640)
    Fáy András Református Általános Iskola (Gomba) (523)
    Gyömrői Fekete István Általános Iskola, 7/b. osztály (502)
    Kodály Zoltán Általános Iskola (Kecskemét), 1/a. osztály (351)
    Csólyospálosi Általános Iskola (305)
    Gádor Általános Iskola (1222 Budapest) (298)
    Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium (Jászberény), 7/a. osztály (260)
    Kossuth Lajos Ált. Iskola (1151 Budapest), 4/a. osztály (217)
    Bakonycsernyei Általános Iskola és AMI, 2/a. osztály (179)
    Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola, 3/b. osztály (161)
    Sárszentmiklósi Általános Iskola (Sárbogárd), 1/b. osztály (158)
    Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola, 6/a. osztály (151)
    Kardos István Általános Iskola (Szigetszentmiklós), 3/b. osztály (145)
    Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola (Szigetvár), 1/b. osztály (141)
    Bakonyszombathelyi Benedek Elek Általános Iskola, 3. osztály (141)
    Nepomuki Iskola (Várpalota), 2/a. osztály (141)
    Kiskőrösi Evangélikus Középiskola, Petőfi Sándor Általános Iskolája, 5/a. osztály (134)
    Szent István Általános Iskola, (Dunakeszi), 6/b. osztály (104)
    Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, 3/b. osztály (86)
    Baji Szent István Általános Iskola (57)
    Erzsébethelyi Általános Iskola (Békéscsaba), 4/c. osztály (56)
    Tasnádi Lajos Német Nemzetiségi Általános Iskola (2181 Iklad), 2/a. osztály (52)
    Diósdi Eötvös József Német Nemz. Ált. Isk. és Alapf. Műv. Isk., 4/a osztály (49)
    Szorgalmatosi Deák Ferenc Általános Iskola, 2. osztály (44)
    Rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola (42)

    Óvodák (beküldött könyvek darabszáma)
    Díjazott: Gál Ferenc Főisk., Szarvasi Gyak. Ált. Isk. és Gyak. Óvoda, Bölcsőde (Szamóca Csoport) (340)
    Klebelsberg-telepi Óvoda (Szeged), Katica Csoport (273)
    Ferencszállási Karátson Emília Óvoda (200)
    Mackós Óvoda (Budapest, XII. kerület) (189)
    Kiszombori Karátson Emília Óvoda (156)
    Sasadi Óvoda (Budapest, XI. kerület) (146)
    Kajászói Gyöngysor Óvoda (118)
    Pázmándfalui Napsugár Óvoda (82)
    Mórahalmi Napköziotthonos Óvoda, Micimackó Csoport (76)
    Szolnok Városi Óvodák, Manóvár Tagintézmény (57)
    Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda, Katica Csoport (49)
    Mohács Térségi Óvodaközpont, Maci és Piros Alma Csoport (20)
    Margaréta Óvoda (Fertőszéplak) (9)

    Középiskolák és egyéb csoportok (beküldött könyvek darabszáma)
    Díjazott: Óbudai Árpád Gimnázium, 8/c osztály (1958)
    Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete, csoport (959)
    Karinthy Frigyes Gimnázium (Budapest) (281)
    Kosztolányi Dezső Gimnázium (Budapest), 5/a. osztály (260)
    Ceglédi Szakképz. Centr. Bem József Műsz. Szakgim. és Szakközépisk, 9/c. osztály (116)
    Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola (Szeged) (98)
    Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium (78)
    Pécsi Tudományegyetem, Babits Mihály Gimnáziuma, 9/d. osztály (69)
    Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna SZKI., 9/h. osztály (52)
    Kecskeméti Református Internátus (40)
    Perczel Mór Gimnázium (Siófok) (24)

    Mesedoktor, kórházi gyógyítás támogatása

    Korábban:

    Kórházak, gyermekosztályok mesekönyvállományának bővítése céljából óvodai csoportok, általános iskolai osztályok, középiskolás csapatok részvételével a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Mesedoktorok mesekönyv gyűjtő akciót szervez. Most jótékony célra át lehet adni a már nem használt, de még jó állapotban lévő mesekönyveket. A legtöbb könyvet összegyűjtő általános iskolás csapat a 2016/2017-es év végi osztálykirándulását 300.000. Ft értékben az alapítvány fizeti, a legtöbb könyvet összegyűjtő óvodai csoport és középiskolás csapat minimum 60.000 - 60.000 Ft értékű díjazásban részesül. Az összegyűjtött könyvek gyermekkórházakba kerülnek, ahol beteg gyerekek gyógyítását a résztvevőkkel így közösen segítjük elő!

    Osztályok, csoportok indulhatnak a támogatói programban!

    Egy intézményből több osztály / csoport külön – külön is részt vehet a programban.

    A résztvevők alapítványi kapcsolattartója az osztályfőnök (óvodák esetén az óvónő).

    A könyvet beküldő csapatok egyben vagy több csomagban is beküldhetik (határidőn belül) az összegyűjtött könyveket, melyek csapatonként összeadódnak. Minden küldeménynek tartalmaznia kell az intézmény nevét, címét, az osztályt / csoportot, a kapcsolattartó pedagógus nevét, telefonos elérhetőségét. A www.mesedoktorok.hu oldalon rendszeresen frissítésre kerül a csapatok által beküldött könyvek mennyisége, így a résztvevő csapatok között igazi verseny alakulhat ki.

    Beküldhető minden új-és használt (de jó állapotban lévő) mesekönyv, ifjúsági regény, ismeretterjesztő gyermekkönyv, színező is.

    A 2017. évi jótékonysági mesekönyv gyűjtés akció 2017. február 15-től 2017. május 10-ig tart (a postára adás / leadás határideje 2017. május 10.).

    Plakát letöltés INNEN <<<

    A mesekönyvek leadási (csomagküldési) helye:
    Mátrix Közhasznú Alapítvány,
    6720 Szeged, Arany János utca 7., 1. emelet

    Információs telefonszám:
    +36-20-929-81-81 (hívható munkanapokon 9-10:30 között)

    A részvétel a fontos! Segítsd Te is a kórházi jótékonykodást!

    Figyelem: napilapokat, lexikonokat, félig felhasznált matricás albumokat, felnőtteknek szóló könyveket és kiadványokat, tankönyveket, tudományos kiadványokat, egyéb nem mesekönyveket nem tudunk beszámolni a kórházak számára történő mesekönyv gyűjtő programba. Megértésüket köszönjük!

    FONTOS:
    Jelen program általános szabályai - a pályázati program szerves részét képezi
    (melyet minden résztvevő a részvételével, akaratával mint mindenben megegyezőt elfogad
    )
    1. a programban való részvétel önkéntes,
    2. a program nyitott, ahhoz általános iskolai osztályok - óvodai csoportok (felnőtt pedagógus képviseletével) szabadon csatlakozhatnak,
    3. a program nyilvános, az induló osztályok - csapatok tudomásul veszik, hogy a hatályos törvényekkel - rendeletekkel harmonizáltan a programról, a beküldött könyvekről, a nyertesekről, a résztvevőkről képi és hangfelvételek készülhetnek,
    4. a díjakért induló csapatok által beküldött könyvek a beküldést követően adományként az alapítvány tulajdonává válnak, mely adományokat az alapítvány kizárólag kórházak-intézmények mesekönyv állományának bővítésére (ingyenes kiosztásra) fordít,
    5. az osztályok / csoportok által beküldött könyveket az alapítvány nem tartja meg, nem küldi vissza,
    6. a nyerteseket / díjazottakat a jelen pályázat hivatalos felülete (a www.mesedoktorok.hu ) oldal tartalmazza,
    7. a program során a reklamáció (pl. ha nem kerül be egy - egy csapat a legtöbb könyvet beküldők, a díjazottak közé) kizárt,
    8. a rosszul megcímzett, elkallódott küldeményekért, az azokból esetlegesen kialakuló hátrányért a pályázat kiírója felelősséget nem vállal,
    9. a program kapcsán kizárt mindennemű per, kártérítés, jogorvoslat.


adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Segítene Ön is Gyermekeken?! Adó 1% felajánlással is megteheti!

    Segítene Ön is Gyermekeken?! Adó 1% felajánlással is megteheti!Adó egy százalék felajánlásával adóbevalláskor támogassa a gyermekmentő, egészségvédelmi, szociális segítő tevékenységet. A Mátrix Közhasznú Alapítvány évente 10000-nél többször segít. Betegeket, elesetteket, bajban lévőket, halmozottan rászorulókat támogató Mátrix Alapítvány csapata ha kell beteg gyerekek gyógyításában segédkezik, élelmiszert oszt, eszközöket adományoz, bajban lévőket segít. Az alapítvány segítő csapatának célja, hogy senki ne maradjon bajban, a lehető legtöbben találják meg problémáikból a kiutat. Adó 1% felajánlása révén legyen Ön is részese a sikernek! Hálásan köszönjük segítőink, támogatóink, önkénteseink együttműködését, mely révén sikeres lehet segítő tevékenységünk egész évben.

  • A mese fontossága a gyermekek életében

    A mese fontossága a gyermekek életébenMiért fontos a mese? Ha mesélünk gyermekünknek, együtt vagyunk vele! Ebből is érzi, hogy fontos nekünk. Másodsorban, a mese hallgatása olyan lelki folyamatokat indít be, melyekre szükség van az egészséges fejlődéshez. 2-3 éves korban a gyerekek még nem tudnak éles különbséget tenni a valóság és a vágyak, a fantázia között. A mesék a gyerekek gondolkodását jelenítik meg, és érthetővé teszik számukra a világ működését. A jó mesék, pl. népmesék, szimbolikus formában az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, súlyos problémákat járnak körbe.

  • Mesekönyvért Osztálykirándulást adtak a Mesedoktorok

    Mesekönyvért Osztálykirándulást adtak a MesedoktorokKórházak, gyermekosztályok mesekönyvállományának bővítése céljából óvodai csoportok, általános iskolai osztályok, középiskolás csapatok részvételével a Mátrix Közhasznú Alapítvány által több éve sikeresen működtetett Mesedoktorok mesekönyv gyűjtő akciót szerveztek. NAGY öröm volt érezni a segítő együttműködéseteket, melynek köszönhetően összesen 17889 jó állapotú könyvet (mesekönyvet, regényt, kifestőt) küldtek be a résztvevők. A könyvek az ország 150 gyermekkórházába kerülnek kiosztásra, ahol a kezelés alatt álló gyerekek gyógyítását együtt - közösen így támogatjuk.

  • Bohócdoktorok adó 1% támogatásával is segíthet

    Bohócdoktorok adó 1% támogatásával is segíthetGyermekeket, felnőtteket, betegeket, bajban lévőket támogatnak a bohócdoktorok. 2003 óta működik a Mátrix Közhasznú Alapítvány, a jótékonysági szervezet működteti a Bohócdoktor és Mesedoktor programot. Élményteremtés révén mosolyt fakaszt a betegek arcán a kis csapat. Vidámsággal segítenek feldolgozni az olykor nagybeteg gyermekek, felnőttek állapotát. A pozitív élmények, a vidám pillanatok a betegség okozta negatív lelki állapoton a résztvevő felülkerekedik. Adóbevalláskor az adó 1 százalék felajánlása óriási segítség. támogassuk közösen a bohócdoktorok segítő programját.

  • Olvassunk minél több mesét a gyerekeknek!

    Olvassunk minél több mesét a gyerekeknek!Minden kultúrának megvannak a maga meséi és motívumai, amit minden gyereknek hallania kell, de a népmese az a műfaj, amely bármelyik korosztály figyelmét megragadja. Ma már elavultnak tűnhetnek, hiszen nincsenek meg bennük a modern élet körülményeire utaló motívumok, de valójában a tartalom, a mondanivaló örökérvényű, hiszen változhatnak az életkörülmények, a technika, minden, ami körülvesz minket, de az embernek fel kell nőnie, el kell hagynia a szülői házat és saját életét kell élnie.

  • A bábterápia során a gyermek találkozhat jó és rossz érzéseivel és gondolataival egyaránt

    A bábterápia során a gyermek találkozhat jó és rossz érzéseivel és gondolataival egyaránt Egyes népeknél a rituális drámákban, a misztériumjátékokban az isteneket és szellemeket jelenítettek meg bábokkal, később a karácsonyi betlehemezés során is előkerültek, majd komikus színdarabok főszereplőivé váltak. A régi magyar nyelvben az alak szó jelentette a bábot. Régre vezetnek vissza a gyökerek, a bábjáték azonban még mindig nem vált idejétmúlttá. Bár a gyerekek változnak, elég ha a mese tartalma fejlődik velük együtt, a forma kiváló felületet biztosít a fantázia kiélésére. Mivel a bábokat emberek mozgatják, a játék kicsit valóságos, kicsit mese.

  • Ceruzáért Osztálykirándulást adtak a Mesedoktorok

    Ceruzáért Osztálykirándulást adtak a MesedoktorokNegyvenötezer színes ceruzát, filctollat, vízfestéket, zsírkrétát gyűjtöttek össze jótékonysági céllal gyerekek, az egész országból. A Mátrix Közhasznú Alapítvány Mesedoktor programja gyűjtő akciót szervezett, melyre iskolák osztályai, óvodai csoportok szedték össze rajzeszközeiket. A jótékonysági összefogásban legtöbbet beküldő csapatok az alapítványtól értékes díjakat kaptak, összesen négyszázhúszezer forint összértékben, melyet osztálykirándulásra vagy egyéb más, közösségi értéket növelő tevékenységekre fordíthatnak.

  • Újabb 5 ezer mesekönyv mesedoktoroktól a gyermekkórházakba

    Újabb 5 ezer mesekönyv mesedoktoroktól a gyermekkórházakbaA Mátrix Közhasznú Alapítvány mesedoktor csapata a segítő önkéntesekkel szorgos csomagolásban voltak az elmúlt napokban. A kórháztámogató csapat ezúttal az ország újabb 80 gyermekkórházába mesekönyvekkel megtöltött csomagokat kézbesít. A korábban oktatási intézmények, családok és gyermekek részvételével összegyűjtött tizennyolcezer mesekönyvet tisztítás és válogatás után folyamatosan kórházi osztályoknak, a benn fekvő gyerekek gyógyulását támogató céllal juttatják el, ebben a körben újabb 5 ezer könyvről van szó. Rácz Anett alapítványi vezető elmondta, hogy "a mesekönyvekkel a kórházban benntöltött gyógyulást segíti tartalmasabbá tenni, a könyvadományozó támogató program értéke a tízmillió forintot súrolja".

  • A mese által kiélheti minden érzelmét a gyermek

    A mese által kiélheti minden érzelmét a gyermekMindenkinek volt kedvenc meséje gyermekkorában, olyan, amit a szülei nem győztek eleget mesélni, amit kétszer, háromszor, százszor is kevés volt hallani. Sokat elárulnak a gyermekkorról ezek a mesék, melyek megszokott, biztonságos fantáziavilágába folyton visszakéredzkedtünk fiatal éveinkben. A családon belüli kapcsolatok mintát nyújtanak a gyermekek számára saját kapcsolataik kialakításához, hisz számukra kezdetben még nincs viszonyítási alap, az a valóság, az a jó, amit a családban látnak.

  • Örök kérdés: mennyit tévézzen a gyerek?

    Örök kérdés: mennyit tévézzen a gyerek?Mit csináljak vele otthon?… Mit csináljak vele, hogy nyugodtan végezhessem a dolgomat?… Hogyan bírjam rá, hogy egy kicsit csendben legyen? …hogy ne rohangásszon ki percenként, hogy ő most unatkozik?” „Kapcsold be a TV-t!…Mit szeretnél nézni, válassz ki egy DVD-t!…Nézd meg újra azt a filmet!” Elcsendesedik minden, a háttérből, messziről szól a film. A gyerekek végre a TV előtt ülnek. Szemük előtt felfoghatatlan gyorsasággal elkezdenek peregni a képek, változnak a helyszínek, váltják egymást a szereplők.

  • A szorongó gyermek gátlásainak oldása

    A szorongó gyermek gátlásainak oldásaSok gyermekről elmondható, hogy többször is sorban állt, amikor a bátorságot, talpraesettséget osztogatták, ugyanakkor legalább annyian vannak azok is, akik félénkek, visszahúzódóak és önbizalom hiánnyal küszködnek. A két pólus közti skála persze igen széles, és mindenki nagyjából tudja, saját csemetéje hol foglal azon helyet. Előbbi csoportba tartozó gyerekek szülei többnyire büszkék és elégedettek, a szorongóbb, félénkebb lurkók viszont sok esetben találkoznak meg nem értettséggel, csalódottsággal szüleik, családjuk visszajelzései által.

  • Mesedoktorok a gyermekekért

    Mesedoktorok a gyermekekértA Mátrix Közhasznú Alapítvány Mesedoktor programja évek óta nyolcvan kórházi gyermekosztályt, iskolák, óvodák, könyvtárak tucatjait segíti könyvekkel. A kultúra és az olvasás népszerűsítése révén az eredmények kecsegtetőek, megszámlálhatatlan pozitív hatással bír. A kórházi adományozás révén a betegséggel az intézményekben lévő gyermekek idejüket hasznosan, élményekkel tölthetik el. A könyvtárak, iskolák, óvodák könyvtámogatásával fejlettebb, kommunikatívabb és fejlettebb generáció kialakulását segítjük. Az eredmények részese minden támogató, adó 1 százalék felajánló, önkéntes résztvevő.

  • A tévézés hatása a gyerekekre

    A tévézés hatása a gyerekekreA neurológiai szakrendelőben megjelent gyermekek közel 50 százaléka nem szervi betegséggel küzd, hanem érzelmileg labilis, pszichésen feszült, mely gyakran szervi panaszokban nyilvánul meg (hányás, hasfájás, étvágytalanság). Néhány kisgyermek időnként furcsa grimaszokat vág vagy különös mozdulatokat végez, nyugtalanul futkározik, egy pillanatig nem tud megülni, nem foglalkozik egy tárggyal kitartóan. Az orvos a vizsgálatok során nem talál szervi bajt, de észleli, hogy a kisgyermek izgatott, feszült, „pörög”.

  • Jót tesz-e a versenyhelyzet a gyerekeknek?

    Jót tesz-e a versenyhelyzet a gyerekeknek?Egy jó versenyzőt mindig magabiztosnak, talpraesettnek, minden célt- elérőnek, erősnek, bátornak, minden problémával megküzdőnek látunk, és közben végiggondoljuk, mennyi mindent kell ezért tennie születésétől kezdve. Egy töretlen, optimális pályafutást nézve, egy „jó versenyzőt\" már az élet első pillanatától körülöleli az édesanyai, édesapai szeretet, az elfogadás, a nem-verseny helyzet. Csecsemőként, majd egész gyermekkorában azt tanulja szüleitől, mennyire értékes az ők együttesük, a jelenlévő bizalom, a másikról való jó feltételezése.

  • Mesedoktorok támogatása

    Mesedoktorok támogatása Gyermekek és felnőttek gyógyítását segítik a Mátrix Közhasznú Alapítvány évek óta sikeres mesedoktorai. A gyerekek és felnőttek támogatása, a betegség legyőzésében való segítségnyújtás, az élményteremtés, a jótékonyság vezérelte mesedoktorok tárgyi és lelki támogatást adnak a gyógyuló betegeknek, az alapítvány támogatást nyújt a kórházi osztályoknak. Könyvekkel, eszközökkel segítjük az intézményeket, hogy az emberek kórházban benntöltött ideje jobban átvészelhető és kellemesebb legyen. A gyermekmentő és felnőtteket is támogató mesedoktorok célja, hogy a betegség elmúljon, a gond megoldódjon.

  • A bábjáték alkalmas a gyermek személyiségének fejlesztésére

    A bábjáték alkalmas a gyermek személyiségének fejlesztéséreA bábjáték nem kizárólagosan gyermekműfaj, sőt igen előkelő helyet foglal el a művészetek között, s öröklétének titka, hogy e műfajban mindig az emberre osztják a főszerepet. A bábozást a babával játszó gyermek tevékenységéből vezethetjük le. Elsősorban játék, tehát felhőtlen örömet jelent a gyermek számára, játékos módon sajátít el ismereteket, teremt kapcsolatot a világgal, a közeli és a távoli környezettel, s élményeit, benyomásait játékosan dolgozza fel. A bábjáték sokoldalú, komplex hatása miatt nagyon alkalmas módszer a gyermeki személyiség fejlesztésére.

  • A gyerekek délutáni pihenésének fontossága

    A gyerekek délutáni pihenésének fontosságaMinél fiatalabbak vagy idősebbek vagyunk, annál inkább. Egy kisgyermek élményekkel teli délelőttje, és az ebéd „fáradalmai” után a testnek jól esik a csend és a pihenés (minden belső folyamat ezt kívánja). Eltérően a felnőttek éber-elemző állapotú élmény-megmunkálásától, a kisgyermekek élményfeldolgozásának nagy része alvás alatt történik. Az alvás pihentető szakaszaiban jelennek meg a feldolgozó periódusok, melyek során az agy mintegy szortírozza, továbbítja, mélyíti, „helyére rakja” a velünk történt események élménytartalmait.

  • Mesekönyv csomagok a mesedoktoroktól óvodáknak, iskoláknak

    Mesekönyv csomagok a mesedoktoroktól óvodáknak, iskoláknakA Mesedoktorok az első 250 jelentkező óvodai csoport / iskolai osztály számára biztosít ingyenesen új mesekönyveket. A 3-10 éves gyermekek számára összeállított csomagok egyenként 25-35 jó minőségű és új könyvből, új színezőből állnak. A könyvek teljesen ingyenesek, a cél az eszköztár bővítésének támogatása, az olvasás és a kultúra népszerűsítése. Az alapítvány a csomagfeladás költségeit kéri megtéríteni a könyvcsomagokat kérő intézményektől. A mesekönyvekre a készlet erejéig, de legkésőbb 2020. május 10-ig lehet jelentkezni. A mesedoktorok által biztosított könyvcsomag 4-6 féle könyvet tartalmaz, mely az iskolák / óvodák könyvespolcait ékesítheti vagy ajándékozásra is szolgálhat az intézmények számára.

  • Ajándék mesekönyvek a Mesedoktoroktól

    Ajándék mesekönyvek a MesedoktoroktólA Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Gyógyító Mesedoktorok 2015 február és 2015 június között ötezer-hatszáz mesekönyvet juttat el kórházak gyermekosztályaira. A cél, hogy a betegágyakon fekvő gyerekek változatosabb és élménygazdagabb közegben gyógyulhassanak. A teljesen ingyenes könyvekre kórházak, szakrendelők, klinikák jelentkezhetnek. A „nem csak gyerekeket, nem csak betegeket” segítő mesedoktorok nem tudnak mindenhol és mindig ott lenni, ezért azokban a gyermekmentő központokban, ahol örömmel fogadnak mesekönyveket, oda a Mátrix Közhasznú Alapítvány postai csomagban juttat el intézményenként 10-20 mesekönyvet.

  • Mesedoktor Mikulás

    Mesedoktor MikulásSzegény sorsú gyermekeket segítettünk ajándékcsomagokhoz és élményekhez. Hátrányos helyzetű családokat támogattunk Mikulás csomagokkal. A Mátrix Közhasznú Alapítvány idén 1200 nehéz sorsú, rossz anyagi helyzetben lévő család gyermekét támogatta Mikulás idején Mikulás csomaggal. Támogattuk ezen felül a tehetséges gyerekeket (jó tanulókat, sportolókat), nekik intézményeken keresztül tartottunk Mikulást. Közös erővel előrébb juthatunk a szeretet és esélyegyenlőség jegyében. egyre több támogató tagunk, együttműködő partnerünk, önkéntesünk van, köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vett velünk a jóban!

  • Jótékonysági Mikulás söpört végig az országon

    Jótékonysági Mikulás söpört végig az országonMesedoktorok kórháztámogató programját is működtető Mátrix Közhasznú Alapítvány jóvoltából ezernél több hátrányos helyzetű gyermek kapott a jótékonysági Mikulástól jól megtömött ajándék csomagot. Rácz Anett, az alapítvány vezetője a szegénység visszaszorítása kapcsán fontosnak tartja a közösség megoldó erejét, a példamutatást, az élményteremtést. A gyerekek a nagyszakállút az utcai rendezvényeken éppen olyan nagy nagy örömmel fogadták, mint az egész mozitermeket megtöltő rendezvényeken. A programot tucatnyi jótevő - önkéntes segítő és támogatta.

  • A gyermek és a szülők által közösen eltöltött idő fontossága

    A gyermek és a szülők által közösen eltöltött idő fontossága Mikor érzem én igazán jól magam a gyerekem társaságában? Mi számít minőségi együttlétnek? Egy óvodáskorú gyerek folyton változik, mindig más-más igényei kerülnek előtérbe. Az egyik nap még el sem mozdulhatok mellőle miközben legózik, a másik nap elmélyülten játszik a szobájában és idegesíti, ha megzavarom. Napjainkban, ha közös programot szeretnénk szervezni a gyerekünkkel, lehetőségek tárháza áll rendelkezésünkre, már a kisebb városokban is válogathatunk játszóházak, koncertek, színházi műsorok között.

  • A mese nem csak szórakozás, hanem tanítás is

    A mese nem csak szórakozás, hanem tanítás is Régebbi folklórfeljegyzések a falusi élet megfigyeléséről azt mutatták, hogy Magyarországon szinte mindenütt eleven volt a mesemondás, hosszú téli estéken, felnőtt emberek egymásnak meséket mondtak. Szerették hallani a meséket, s a pergő friss anekdotát, a jókedvű, falucsúfoló történeteket. Az öreg mesemondók visszaemlékezése szerint a közösség mindig megbecsülte a „szép szavú, nagy emlékezetű” mesemondókat. A hazai meseszó szerves része volt a falu életének, a katonasorsnak, a vándorló munkások estéinek idegenben.

  • A mesék szerepe a gyermekek világában

    A mesék szerepe a gyermekek világábanEgyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen innen, az Óperenciás tengeren túl… E szavak hallatán (és csakis ezek után), a gyermekek „kilépnek” a föld – téri és idői – koordinátáiból. Belépnek egy tág, képzelet vezérelte birodalomba, ami soha nem nélkülözheti a valóság cselekvő jelenlétét. Olyan világba vezeti a mese a gyermeket, mely a hozzá közel álló, szimbólumokkal leírható ősi világot jeleníti meg a maga szélsőségességével, pontosan elkülönítve a jóságot a gonoszságtól. Ebben a világban tanulja meg, mi történik avval, aki jó vagy aki rossz.

  • A bábozás szerepe a gyermekek gondolkodásában

    A bábozás szerepe a gyermekek gondolkodásábanA közép és nagycsoportos óvodások - miközben érdeklődésük nem szűnik meg az egyszerű, mindennapi életet ábrázoló történetek iránt sem - lassanként átlépnek a „valódi\", a tündérmesék korszakába. Nem véletlen, hogy a számukra készült bábjátékok hosszabbak, bonyolultabb szövegűek és csillogóbbak, megjelennek bennük a hagyományos meseelemek is, a gonosz boszorkány, a jó tündér, a hétfejű sárkány. Amikor a kezére, vagy az ujjára húzza a bábot, a gyermek tökéletesen azonosul a történettel, amit játszik.

  • A bábozás, mint terápiás módszer

    A bábozás, mint terápiás módszerHa a gyermekekkel történik valami, esetleg trauma éri őket, nem tudják úgy kifejezni az érzéseiket, elmondani a félelmeiket, mint a felnőttek. Sokszor ezeket az emlékeket a tudatalattinkba toljuk, hogy ne kelljen velük foglalkoznunk, szorongásunk csillapodjon. Azonban ez nem maradhat sokáig büntetlenül, hamar előtörnek az oda letolt problémák álmokban, fejlődési visszalépésben, körömrágásban, tikkelésben stb. Ezért hívjuk segítségül az úgynevezett projektív eljárásokat, melyekkel ezeket a tudatalattiba gyömöszölt emlékeket tudjuk felszínre hozni és megoldani.

  • A mese megteremti a gyermek számára azt a közeget, amelyben szívesen tartózkodik

    A mese megteremti a gyermek számára azt a közeget, amelyben szívesen tartózkodikA legtöbb mesének fellelhető az eredeti változata, melyet a férfiak és nők téli estéken összegyűlve mondtak el egymásnak, melyek róluk szóltak, a saját mostoháikról, óriásaikról, sárkányaikról és démonaikról. A mesék azóta sokat alakultak, és gyermekeink számára is elérhetőekké váltak. Megszülettek a különböző mesetípusok, az állatmesék, a fabulák, a falucsúfoló mesék, a hazugságmesék, a mondókamesék, a tanítómesék, a tréfás mesék, a varázsmesék és még számtalan típusú mese. Manapság is sok mese születik, de nem mindegyik igazi mese.

  • Stresszlabda a bohócdoktoroktól

    Stresszlabda a bohócdoktoroktólStresszes a munkahely? Gyakran mélyed bele a gondolataiba? Feszültség veszi körül? Megoldás lehet az ingyenesen kérhető stresszlabda. A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett bohócdoktor csapat stresszlabdát ad minden kedves érdeklődőnek, aki az alapítványnak küldött e-mail-ban kér egyet ajándékba (pontos név, cím megadás szükséges). Kérjen a bohócdoktoroktól stresszoldó labdát, szeretettel adjuk. A labda ingyenes, pusztán a postai költséget kérjük kifizetni, az adományvonalon küldhető sms támogató formájában. Stresszlabda használható munka közben, sportolás alatt, tv nézés közben vagy amikor kedve tartja.

  • Adó 1% Gyermekmentésre

    Adó 1% GyermekmentésreAdóbevalláskor az adó egy százalék felajánlásával támogassa a gyermekmentő, egészségvédelmi, szociális segítő tevékenységünket. A Mátrix Közhasznú Alapítvány évente tízezernél többször segít. Betegeket, elesetteket, bajban lévőket, halmozottan rászorulókat támogató Mátrix Alapítvány csapata ha kell beteg gyerekek gyógyításában segédkezik, élelmiszert oszt, eszközöket adományoz, bajban lévőket segít. Az alapítvány segítő csapatának célja, hogy senki ne maradjon bajban, a lehető legtöbben találják meg problémáikból a kiutat. Adó 1% felajánlása révén legyen Ön is részese a sikernek! Hálásan köszönjük segítőink, támogatóink, önkénteseink együttműködését, mely révén sikeres lehet segítő tevékenységünk egész évben.

  • Mesedoktorok a kórházi betegágyaknál

    Mesedoktorok a kórházi betegágyaknálA Mátrix Közhasznú Alapítvány 2003 óta problémák megoldásával, fontos feladatok ellátásával működik. Az alapítvány egyik sikeres segítő tevékenysége a mesedoktorok program, mely nem csak gyerekeknek és nem csak betegeknek nyújt segítő támogatást. Kórházakban, rendelőintézetekben, gyermekotthonokban, rendezvényeken mondókák, mesék, versek révén juttat fejlődést indító gondolkodásmódot a hallgatóság számára. A jótékonysági segítő tevékenységek ingyenesek. A mesedoktor csapat együttműködik bohócdoktorokkal, kórházakkal, segítőkkel, támogatókkal egyaránt.