Sok gyermekről elmondható, hogy többször is sorban állt, amikor a bátorságot, talpraesettséget osztogatták, ugyanakkor legalább annyian vannak azok is, akik félénkek, visszahúzódóak és önbizalom hiánnyal küszködnek. A két pólus közti skála persze igen széles, és mindenki nagyjából tudja, saját csemetéje hol foglal azon helyet. Előbbi csoportba tartozó gyerekek szülei többnyire büszkék és elégedettek, a szorongóbb, félénkebb lurkók viszont sok esetben találkoznak meg nem értettséggel, csalódottsággal szüleik, családjuk visszajelzései által. 
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Ne felejtsük el, hogy ő sosem tiszta apja, vagy tiszta anyja, ahogy a közhely mondja. Ő egyedi és megismételhetetlen, sajátosan szemléli a világot és a világlátása még csak nem is közelít a miénkhez. Az örökletes tényezők - amelyeknek a szerepe nem jelentős - és a világról szerzett benyomások együttesen teszik őt olyanná, amilyen. Mindebből következik, hogy nekünk szülőknek nagy szerepünk van gyermekünk egészséges önbizalmának kialakulásában, ahová az út a pozitív önértékelésen keresztül vezet.
A család az elsődleges közeg az ő számára: anya, apa jelentik a világmindenséget az első hónapokban, években. Ahogyan mi látjuk őt, és amit ebből visszatükrözünk neki, épp olyannak fogja látni önmagát is, hiszen a mi igazunk megkérdőjelezhetetlen számára. Önértékelése a mi értékelésünkön keresztül alakul! Ne mulasszuk el minél többet dicsérni, amikor csak lehet.
A jó tetteket sokszor természetesnek vesszük, a rosszak mellett viszont sosem megyünk el szó nélkül, így mindig azt hangsúlyozzuk ki és erősítjük meg, ami nem kívánatos, ami zavar bennünket. Ha rászánunk, mondjuk egy hétvégi napot arra, hogy odafigyelünk, mennyi pozitív és mennyi negatív kritikát kap tőlünk gyermekünk, máris tetten érhető az arány. Igen, kellenek szabályok és elvárások, szükséges olykor a büntetés, jogunk van a dühünkhöz is, csak a szavakkal kell nagyon vigyáznunk, mert mély sebet ejthetnek. A dicséret viszont egy olyan eszköz a kezünkben, amely megerősíti benne a jót, és nem mellesleg pozitív érzelmekkel tölt fel minket is, őt is. Érdemes megfigyelni, egy-egy elismerő szó után mennyire tud szárnyalni a boldogságtól.
Fontos néha a külső tulajdonságait is kiemelni, hangot adni annak, mennyire szépnek/jóképűnek tartjuk őt, milyen csinosan áll rajta a ruha, mint egy igazi férfin/nőn stb… Az a kislány, aki apukájának kicsi hercegnője, felnőttkorában is önbizalmat, magabiztosságot sugárzó hercegnőként éli majd meg a nőiségét.
Hasznos, ha képességeit, jó tulajdonságait kihangsúlyozzunk, hogy ő is tisztában legyen velük és támaszkodhasson rájuk. Tanítsuk meg olyan stratégiákra, amelyeket a számára nehéz helyzetekben használni tud pl. visszaemlékszünk közösen arra, amikor valamitől nagyon félt és végül sikeresen helytállt, ez erőt adhat neki. Nagyon jó eszköz a humor is ahhoz, hogy egy kicsit kiengedjen, kizökkenjen a feszült lelkiállapotból (Persze ne rajta nevessünk, hanem amitől tart, azt tegyük valahogyan, kellő fantáziával viccessé) Ha van egy kedvenc kis kabala, aminek varázserejében hisz, és ott lapul a zsebében, máris úgy érzi, nincs egyedül, van segítsége. Üljünk le mellé olykor, beszélgessünk vele saját problémáinkról, sikereinkről, félelmeinkről. Ne higgyük, hogy nem érdekli, vagy hogy nem érti. A fő üzenet eljut hozzá: bízunk benne, érdemesnek tartjuk arra, hogy felnőttes dolgokba is beavassuk és éreztetjük, mennyire hasonló érzelmeket élünk át, mint ő. Ezzel sokat könnyíthetünk kis lelkének terhén és a bizalmát is megnyerjük.
Fontos tehát, hogy azt érezze: szerethető és értékes ember. Próbáljuk elfogadni őt olyannak, amilyen. Igyekezzünk bátorítani próbálkozásaiban, a kihívások leküzdésében, de ne becsméreljük még ha számunkra érthetetlen is az, ahogyan bizonyos helyzetekre reagál. Pozitív önértékelésének sokat árthat, ha ilyenkor más gyereket hozunk fel példának vagy mások előtt korholjuk. Nem teszünk jót azzal, ha ráerőltetünk olyan viselkedésmódot, ami nem a sajátja. Ez nem is sikerülhet, viszont közben a velünk való kapcsolata sérül. És ez egyáltalán nem éri meg.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy félénk, kudarckerülő lurkónkat mindentől meg kell óvnunk, mert ez biztosan nem szolgálná hosszú távon az érdekeit. Sőt, kitartásra és önmaga legyőzésére kell ösztönöznünk, tudatnunk kell vele, hogy mi bízunk az ő sikerességében.
Fontos megjegyezni, hogy sok szülő maga is szorongó, aggódó alkat, ezzel észrevétlenül mintát ad, amellyel könnyedén azonosul a gyermek. Hogyan oldunk meg problémákat, miként reagálunk egy konfliktushelyzetben vagy mennyire vagyunk kitartóak és optimisták, ha nehéz feladatot kapunk? Ki tudunk-e állni önmagunkért vagy másokért, meg tudjuk-e védeni igazunkat ha arra van szükség? Ezt mind ellesi tőlünk.
Gyakran előfordul, hogy amikor gyermekünk valamilyen szituációba kerül pl. új közösséget kezd vagy egy megmérettetés előtt áll sokszor mi is újra átéljük saját gyerekkorunk nagyon hasonló élethelyzeteit és észre sem vesszük, mennyire elhatalmasodnak rajtunk emlékeink érzelmei. Érdekes tapasztalat az is, hogy az elsőszülött gyermekek közt több pl. a teljesítményszorongó, mint az utána következő testvérek körében, aminek oka lehet az anya aggodalma és megfelelési kétsége új szerepében. A második, sokadik testvérek már sokkal lazább, felszabadultabb szülőket kapnak. Nem véletlenül halljuk megannyiszor: „ó, harmadik gyerek, a jég hátán is megél!”
Este, miután elmondtuk a mesét, szánjunk rá még néhány percet arra, hogy beszélgessünk vele. Kérjük meg, hogy mondja el, milyen jó élmények érték, mi volt ami sikerült a mai nap folyamán, miért dicsérte meg az óvónéni vagy tanító néni, ki az akivel jót játszott stb…Biztosan talál legalább egyet, amire visszagondolva elégedetten merülhet álomba.
Forrás: www.lurkovilag.hu
